Kreatív szövegírás

Gyerekkorom óta írok, és mára elmondhatom, hogy nem csupán magamnak, de hivatalos szinten is. Versek, novellák, mesék, itinerfüzetek, kiállítás szövegezések kerültek ki a kezeim alól.

  • Monostori erőd kazamatakiállítás szövegezése
  • Monostori erőd “Egy titokzatos vízilény nyomában” című foglalkoztató mesekönyv
  • Monostori erőd “Megújúlt kazamaták” kiállításvezető füzet
  • Monostori erőd sétálótérkép szövegezése

Komárom város önkormányzata:

  • Szuronyffy Szaniszló és a komáromi kisleány című foglalkozató mesekönyv
  • Monostori tanösvény meséi

Gönyű község önkormányzata:

  • Duna panoráma tanösvény meséi

Stand up fellépések:

  • Sopron
  • Komárom

Szókratész úgy gondolta, hogy az írott szöveg a gondolatok börtöne. Ha mindent feljegyzünk, ahelyett, hogy megtanulnánk, eltunyulunk. Sajnos, amit a nagy filozófus több, mint kétezer évvel ezelőtt megengedhetett magának, a huszonegyedik században elképzelhetetlen. Ami nincs leírva, nem is létezik, a szó elszáll… 

Az írás – legyen az kézi, gépi, hangos – megmarad. Hogy meddig az persze kérdéses. Az egyiptomi írnok biztosan büszkén domborítja mellkasát hogy maradandót alkotott, míg az órán a puskát átnyújtó diák, miközben a tanár közelít felé, az elmúlásban reménykedik. Az első szerelmeslevél egy életen át lapulhat a fiók mélyén, a legutóbbi számla viszont hó végére már csak egy rossz emlék lesz.

Az írás megörökít valamit. Adatot, történeteket, verseket, bemutatkozásokat. A hétköznapi élet irományait általában mindenki meg tudja alkotni. Leveleket,- önéletrajzokat írunk, chatelünk, vagy épp a randioldalunk bemutatkozó szövegét csinosítgatjuk… újra, meg újra, meg újra.

Azonban vannak olyan helyzetek, amik már hozzáértőbb írástudót kívánnak. Olyasvalakit, aki elkap egy hangulatot, stílust és képes azt érdekfeszítően, humorosan végigvinni egy bekezdésen, oldalon vagy épp egy könyvön át. Amíg valaki nem próbálta, micsoda áthidalhatatlan probléma, amikor az embernek csupán 150 szó áll rendelkezésére, holott mindent elmondana, nem is sejti, hogy a szövegírás tényleg külön hivatás.

Leszek a hangod!

Válassz szolgáltatást!

Esküvők

Ceremóniamester és szertartásvezető egyben!

Idegenvezetés

Csoportos és egyéni idegenvezetés Komáromban

Színpad

Műsorvezetés,
narráció, színészet

Szövegírás

Kreatív írás,
mesék, bábjátékok